Második tanúságtörténet
Második tanúságtörténet:
Alapvetően van bennem egy olyan vágy, hogy higgyek valami fölöttesben. Hiszen jó az, ha van egy fölöttesünk az életben és nem magunkra vagyunk utalva a világban. Ebbe azonban könnyű belekényelmesedni. Szerintem könnyű azon a kérdésen túlleni, hogy hiszek-e Istenben. Ha igen, akkor tudom, hogy van, ha nem akkor meg nem hiszek. De könnyebb úgy hinni, ha valakinek bemutatkozik személyesen. Velem is igyekezett személyes lenni. De nem úgy, kell elképzelni, hogy egyszer csak mellém ült és azt mondja kövess engem. Ez annál bonyolultabb és mélyebb. Volt egy alkalom, amikor ez megtörtént. Egy lelkigyakorlaton vettem részt, ahol először nem számítottam semmi jóra. De ott sokat imádkoztunk, sok féle és fajta formában. És akkor jött Isten és megérintett. Ezt kicsit nehéz átadni, mert aki már átélt ilyet, az tudja pontosan, hogy milyen, de aki nem, annak nehéz elmagyarázni. De lényeg, hogy éreztem, hogy Isten ott volt és elmondta, hogy mi is a terve velem és nyilván ezt a saját nyelvemen tette. Amikor Isten jön, akkor az ember tudja, hogy ő jön. Ez olyan, mint amikor anyukád belép a házba, tudod, hogy ő jött és nem egy kiskutya vagy valaki más, hanem tudod, hogy ő jött. A lelkigyakorlat elején még inkább egy irányt adott Isten, amit én elkezdtem követni. Ez érdekelt engem és aztán jött az érzés, hogy ezt tovább kellene adni. De én ilyen szempontból nagyon realista vagyok, a legkonkrétabb és legjelentőségteljesebben gondoltam ezt tovább adni és így jött a papság. De ez az ötlet nem feltétlenül tőlem jött, hanem ez is a lelkigyakorlaton fogalmazódott meg bennem. Volt egy nagyon érdekes momentum. Voltak különböző előadások és volt egy, ami a papi és szerzetesi hivatásról szólt. Mondtam az egyik ott táborozónak, hogy megyek erre az előadásra és visszakérdezett tőlem, hogy miért pap szeretnék lenni? Én meg azt válaszoltam, hogy igen. De ez egy elég meggondolatlan válasz volt akkor. De mégis sokat számított. Majd történt még néhány dolog, ami ebben megerősített és akkor jelentkeztem a szemináriumba, hogy erre az útra tudjak lépni. Azért gondolom úgy, hogy a legjobb fórum a papság arra, hogy Isten igéjét hirdessem, mert egy papról mindenki tudja, hogy ő Isten embere. Aki oda megy hozzá egy olyan beszélgetésre vár, ami Istenről szól. Nem a virágokról vagy a világegyetemről fognak beszélni, hanem Istenről. Tudják, hogy ő Isten embere és közvetítője, nem kell témát irányítani sem, hanem mindenki, aki odamegy hozzá Istenről akar beszélni. De egy papnak nem csak az a feladata, hogy a meglévő híveket gondozza, hanem az is, hogy megszólítsa azokat, akik kívül állnak. Esetleg azokat, akik nem gondolnának arra maguktól, hogy a vallás jó. Sajnos az emberek nem mindig nyitottak erre a témára. Általában ezekkel az emberekkel történt egy rossz dolog a múltban, mondjuk 20 évvel ezelőtt és ez alapján döntik el az egészet. Nem nyitottak egyáltalán, mert már rég elkönyvelték, hogy ez nekik biztos rossz. Ezen szeretnék én segíteni, hogy ne így álljanak hozzá a valláshoz, Istenhez. Ezt a berögződést elég könnyű felolvasztani. Ha már kapnak egy jó tapasztalatot, akkor megváltozik a véleményük. A családom alapból katolikus volt mindig is. De a gyakorlati részét, nem mindig gyakoroltuk. Kisgyerekként jártunk templomba sokat, mert a mama mondta, hogy kell, ezért hát kell. Nem kérdőjeleztük ezt meg. De Istent megismerni megint egy más dolog. Jártunk természetesen hittanórákra is. De ez nem adta át azt a találkozást, amire Isten hív minden embert. Visszagondolva lehetettek volna ezek az alkalmak meg gyakorlatok intenzívebbek is. De végül is így is eljutatott ideiág, úgyhogy a Jóistennek vannak eszközei. Nem volt feltétlenül szándékom, hogy mélyebben megismerjem Istent, de megismertetett magával. Nem volt erre konkrét igényem, mert nem tudtam milyen is ez valójában. Csak szólt, hogyha már én nem figyelek rá, tudjam, hogy ő igenis figyel rám. Ezért bíztatok arra mindenkit, hogy keresse Istennel a kapcsolatot. Azért, mert nagyon jó. Nem csak kicsit jó, meg péntek esténként jó, hanem nagyon jó. Olyan érzése van az embernek, hogy ez tökéletes, teljes. Azt érezzük, hogy Isten szeret. Ez nem olyan érzés, hogy de jó a levegő és akkor ez tetszik, hanem ez nagyon összetett. Ha valaki felzaklat, akkor is jó érzés, mert tudjuk, hogy valaki szeret. Isten nem reális, nem logikus ezt az embernek a szívében kell érezni. Ha valaki megakarja tapasztalni Istennel a találkozás élményét, ahhoz elsősorban csend kell. Ez a templomban például megtalálható. De ha fejünkben és a lelkünkben zaj van, akkor lehetünk akárhol. Erre készülnünk kell. Gondolkodni, hogy mi lesz, ha Istennel találkozunk kell. De mégis a templomba legegyszerűbb elkezdeni, ha tudatosan szeretnénk keresni. Ott az ember tud az érzéseire és a gondolataira koncentrálni. De innentől fogva Istenre van bízva, hogy ő mikor és hogy akar közeledni. Van egy nagyon jó történetem. Amikor Isten meghívott a papságra, akkor nem sokkal később elém dobott egy lányt. Küzdjem át magam rajta. Olyan volt, hogy nem tudtam kikerülni, ezért csak átküzdeni tudtam magam rajta. Megakartam ismerni, hogy ő milyen. De elég érdekes volt, hogy ő kereste Istent, de nagyon rossz felé. Ő inkább a gonosszal volt kapcsolatban. Azt gondolta, hogy ez így jó. Úgy éreztem, hogy segítenem kell neki. Nyilván aztán nem igazán sikerült ez. Végül nagyon izgalmasakat beszélgettünk. De visszagondolva ez még inkább afelé irányított, hogy nekem tényleg papnak kell lennem. Volt az életemben egy hívás, majd elém rakott egy nagyon más irányba lévő lányt és rájöttem, hogy nekem az a helyes, ha Isten hívott, akkor őt kövessem, ebben segített a lány irányultsága is. Ha nem is papnak hívott volna Isten és akkor a lánnyal lettem volna, nem a helyes út irányába indultam volna el, akkor sem, ha én hívő vagyok és segíteni akartam volna rajta. Nyilván ő is hatással volt rám. Egy Istenkapcsolatba az nem fér bele, hogy egy gonosz felé haladó lánnyal legyünk együtt. De a lényeg, hogy végül is nem azért szakítottam vele, mert papnak jöttem, és nem azért jöttem papnak, mert szakítottam vele. Ez így egybe volt. Szakítottam vele és papnak jöttem. De teljes mértékben azt éreztem, hogy megerősített abban, hogy a papi hivatást válasszam. Viszont van olyan, akit nem arra szán Isten, hogy pap legyen. Lehet, hogy jön az életébe egy lány és hogyha kellőképpen meginog, akkor valószínűleg Isten nem a papi útra szánta és erre rá kell jönnie. De a lényeg az egészben, hogy akit Isten tényleg, mélyen és igazán elhívott valamire, legyen az papi hívatás vagy valami az életében amiről tudja, hogy Isten szeretné ha azt tenné, akkor ne féljen. Küzdjön meg minden akadállyal. Ne féljen tőle, hogy nem fog menni, mert ha Isten azt az utat szánta neki, akkor ad hozzá elég erőt, hogy mindennel szembe tudjon nézni.
Stefi
Ha te is szeretnéd megosztani velem és másokkal a tanúságtörténeted, vagy ismersz olyat, aki szívesen megtenné írj egy e-mailt: hullamvasut97@freemail.hu címre!
Pontosan
emlékszem arra, amikor először hallottam tőle a történetét. Egy főiskolai
délutánon voltunk. Azt gondoltam, hogy ő is a szokásos sablont fogja mondani a
hívatástörténetéről, de végül egészen más és mély beszélgetés alakult ki
belőle. A következő alkalommal, amikor kifejezetten a blogra szánta a
mondandóját, akkor egy cukrászdában találkoztunk. Kicsit érdekes helyszín volt,
az idős hölgyek körében, akik éppen a süteményüket ették és a mi
beszélgetésünket hallgatták, de ez nem zavarta meg Őt, hogy őszintén beszéljen:
Alapvetően van bennem egy olyan vágy, hogy higgyek valami fölöttesben. Hiszen jó az, ha van egy fölöttesünk az életben és nem magunkra vagyunk utalva a világban. Ebbe azonban könnyű belekényelmesedni. Szerintem könnyű azon a kérdésen túlleni, hogy hiszek-e Istenben. Ha igen, akkor tudom, hogy van, ha nem akkor meg nem hiszek. De könnyebb úgy hinni, ha valakinek bemutatkozik személyesen. Velem is igyekezett személyes lenni. De nem úgy, kell elképzelni, hogy egyszer csak mellém ült és azt mondja kövess engem. Ez annál bonyolultabb és mélyebb. Volt egy alkalom, amikor ez megtörtént. Egy lelkigyakorlaton vettem részt, ahol először nem számítottam semmi jóra. De ott sokat imádkoztunk, sok féle és fajta formában. És akkor jött Isten és megérintett. Ezt kicsit nehéz átadni, mert aki már átélt ilyet, az tudja pontosan, hogy milyen, de aki nem, annak nehéz elmagyarázni. De lényeg, hogy éreztem, hogy Isten ott volt és elmondta, hogy mi is a terve velem és nyilván ezt a saját nyelvemen tette. Amikor Isten jön, akkor az ember tudja, hogy ő jön. Ez olyan, mint amikor anyukád belép a házba, tudod, hogy ő jött és nem egy kiskutya vagy valaki más, hanem tudod, hogy ő jött. A lelkigyakorlat elején még inkább egy irányt adott Isten, amit én elkezdtem követni. Ez érdekelt engem és aztán jött az érzés, hogy ezt tovább kellene adni. De én ilyen szempontból nagyon realista vagyok, a legkonkrétabb és legjelentőségteljesebben gondoltam ezt tovább adni és így jött a papság. De ez az ötlet nem feltétlenül tőlem jött, hanem ez is a lelkigyakorlaton fogalmazódott meg bennem. Volt egy nagyon érdekes momentum. Voltak különböző előadások és volt egy, ami a papi és szerzetesi hivatásról szólt. Mondtam az egyik ott táborozónak, hogy megyek erre az előadásra és visszakérdezett tőlem, hogy miért pap szeretnék lenni? Én meg azt válaszoltam, hogy igen. De ez egy elég meggondolatlan válasz volt akkor. De mégis sokat számított. Majd történt még néhány dolog, ami ebben megerősített és akkor jelentkeztem a szemináriumba, hogy erre az útra tudjak lépni. Azért gondolom úgy, hogy a legjobb fórum a papság arra, hogy Isten igéjét hirdessem, mert egy papról mindenki tudja, hogy ő Isten embere. Aki oda megy hozzá egy olyan beszélgetésre vár, ami Istenről szól. Nem a virágokról vagy a világegyetemről fognak beszélni, hanem Istenről. Tudják, hogy ő Isten embere és közvetítője, nem kell témát irányítani sem, hanem mindenki, aki odamegy hozzá Istenről akar beszélni. De egy papnak nem csak az a feladata, hogy a meglévő híveket gondozza, hanem az is, hogy megszólítsa azokat, akik kívül állnak. Esetleg azokat, akik nem gondolnának arra maguktól, hogy a vallás jó. Sajnos az emberek nem mindig nyitottak erre a témára. Általában ezekkel az emberekkel történt egy rossz dolog a múltban, mondjuk 20 évvel ezelőtt és ez alapján döntik el az egészet. Nem nyitottak egyáltalán, mert már rég elkönyvelték, hogy ez nekik biztos rossz. Ezen szeretnék én segíteni, hogy ne így álljanak hozzá a valláshoz, Istenhez. Ezt a berögződést elég könnyű felolvasztani. Ha már kapnak egy jó tapasztalatot, akkor megváltozik a véleményük. A családom alapból katolikus volt mindig is. De a gyakorlati részét, nem mindig gyakoroltuk. Kisgyerekként jártunk templomba sokat, mert a mama mondta, hogy kell, ezért hát kell. Nem kérdőjeleztük ezt meg. De Istent megismerni megint egy más dolog. Jártunk természetesen hittanórákra is. De ez nem adta át azt a találkozást, amire Isten hív minden embert. Visszagondolva lehetettek volna ezek az alkalmak meg gyakorlatok intenzívebbek is. De végül is így is eljutatott ideiág, úgyhogy a Jóistennek vannak eszközei. Nem volt feltétlenül szándékom, hogy mélyebben megismerjem Istent, de megismertetett magával. Nem volt erre konkrét igényem, mert nem tudtam milyen is ez valójában. Csak szólt, hogyha már én nem figyelek rá, tudjam, hogy ő igenis figyel rám. Ezért bíztatok arra mindenkit, hogy keresse Istennel a kapcsolatot. Azért, mert nagyon jó. Nem csak kicsit jó, meg péntek esténként jó, hanem nagyon jó. Olyan érzése van az embernek, hogy ez tökéletes, teljes. Azt érezzük, hogy Isten szeret. Ez nem olyan érzés, hogy de jó a levegő és akkor ez tetszik, hanem ez nagyon összetett. Ha valaki felzaklat, akkor is jó érzés, mert tudjuk, hogy valaki szeret. Isten nem reális, nem logikus ezt az embernek a szívében kell érezni. Ha valaki megakarja tapasztalni Istennel a találkozás élményét, ahhoz elsősorban csend kell. Ez a templomban például megtalálható. De ha fejünkben és a lelkünkben zaj van, akkor lehetünk akárhol. Erre készülnünk kell. Gondolkodni, hogy mi lesz, ha Istennel találkozunk kell. De mégis a templomba legegyszerűbb elkezdeni, ha tudatosan szeretnénk keresni. Ott az ember tud az érzéseire és a gondolataira koncentrálni. De innentől fogva Istenre van bízva, hogy ő mikor és hogy akar közeledni. Van egy nagyon jó történetem. Amikor Isten meghívott a papságra, akkor nem sokkal később elém dobott egy lányt. Küzdjem át magam rajta. Olyan volt, hogy nem tudtam kikerülni, ezért csak átküzdeni tudtam magam rajta. Megakartam ismerni, hogy ő milyen. De elég érdekes volt, hogy ő kereste Istent, de nagyon rossz felé. Ő inkább a gonosszal volt kapcsolatban. Azt gondolta, hogy ez így jó. Úgy éreztem, hogy segítenem kell neki. Nyilván aztán nem igazán sikerült ez. Végül nagyon izgalmasakat beszélgettünk. De visszagondolva ez még inkább afelé irányított, hogy nekem tényleg papnak kell lennem. Volt az életemben egy hívás, majd elém rakott egy nagyon más irányba lévő lányt és rájöttem, hogy nekem az a helyes, ha Isten hívott, akkor őt kövessem, ebben segített a lány irányultsága is. Ha nem is papnak hívott volna Isten és akkor a lánnyal lettem volna, nem a helyes út irányába indultam volna el, akkor sem, ha én hívő vagyok és segíteni akartam volna rajta. Nyilván ő is hatással volt rám. Egy Istenkapcsolatba az nem fér bele, hogy egy gonosz felé haladó lánnyal legyünk együtt. De a lényeg, hogy végül is nem azért szakítottam vele, mert papnak jöttem, és nem azért jöttem papnak, mert szakítottam vele. Ez így egybe volt. Szakítottam vele és papnak jöttem. De teljes mértékben azt éreztem, hogy megerősített abban, hogy a papi hivatást válasszam. Viszont van olyan, akit nem arra szán Isten, hogy pap legyen. Lehet, hogy jön az életébe egy lány és hogyha kellőképpen meginog, akkor valószínűleg Isten nem a papi útra szánta és erre rá kell jönnie. De a lényeg az egészben, hogy akit Isten tényleg, mélyen és igazán elhívott valamire, legyen az papi hívatás vagy valami az életében amiről tudja, hogy Isten szeretné ha azt tenné, akkor ne féljen. Küzdjön meg minden akadállyal. Ne féljen tőle, hogy nem fog menni, mert ha Isten azt az utat szánta neki, akkor ad hozzá elég erőt, hogy mindennel szembe tudjon nézni.
Stefi
Ha te is szeretnéd megosztani velem és másokkal a tanúságtörténeted, vagy ismersz olyat, aki szívesen megtenné írj egy e-mailt: hullamvasut97@freemail.hu címre!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése